Vankomicin por

A vankomicin elsősorban a bakteriális sejtfal-prekurzorok D-Ala-D-Ala terminusát ismeri fel, beleértve a Lipid II által hordozott peptidláncot. A nem kovalens kötődés révén korlátozza ezen prekurzorok beépülését a növekvő peptidoglikán hálózatba. Szerkezeti és kötődési tanulmányok vizsgálták a lipid II és a kapcsolódó modell ligandumok felismerését.

A mechanizmus a következőképpen foglalható össze:

Vancomycin → D-Ala-D-Ala kötődés → károsodott peptidoglikán összeállítás → veszélyeztetett sejtfal integritás.

A mechanikus validáció kombinálhatja a ligandumkötési méréseket, a sejtfal-prekurzor elemzést, a peptidoglikán összetételt és a bakteriális morfológiát. A növekedésgátlás önmagában nem határozza meg önállóan a hatás molekuláris helyét.

A vankomicin elsősorban az érzékeny Gram-pozitív baktériumok ellen fejti ki hatását, de nem minden Gram-pozitív organizmus fogékony. A hivatalos felírási információk a sejtfal bioszintézisének gátlását azonosítják a Staphylococcus aureus és a Clostridioides difficile vegetatív sejtjei elleni aktivitásának fő mechanizmusaként.

A jelentéseknek meg kell határozniuk a törzset, a tenyésztési körülményeket, az oltóanyagot, az inkubációs időszakot és az analitikai módszert. A klinikai fogékonyság értelmezéséhez az alkalmazandó szabvány és a megfelelő vizsgálati módszer szükséges; egyetlen univerzális MIC töréspontot nem szabad feltételezni.

A klasszikus vankomicin-rezisztencia mechanizmus magában foglalja a sejtfal prekurzor terminálisának megváltoztatását:

D-Ala–D-Ala → D-Ala–D-Lac

Ez a helyettesítés gyengíti a vankomicin általi felismerést. A szerkezeti kutatások körülbelül 1000-szeres csökkenést írnak le a releváns D-Ala-D-Lac-tartalmú ligandumok kötődési affinitásában. Ez a molekuláris összehasonlítás nem jelenti azt, hogy minden rezisztens izolátum 1000-szeres MIC-növekedést mutat.

Egy másik módosítás a terminális maradékot D-Ala–D-Serre cseréli. Felismerésre kifejtett hatásai eltérnek a D-Ala-D-Lac hatásától, ezért az eltérő rezisztencia fenotípusokhoz nem szabad azonos szerkezeti magyarázatot rendelni.

A S. aureus csökkent érzékenysége magában foglalhatja a sejtfal megvastagodását és a kapcsolódó változásokat is. Ezeket a folyamatokat meg kell különböztetni a prekurzor végek szerzett átalakításától.

A rezisztencia, a tolerancia és a perzisztencia különböző bakteriális válaszokat ír le.

• Rezisztencia: általában nagyobb koncentrációra van szükség a növekedés gátlásához.
• Tolerancia: a baktériumok pusztulása lelassul, potenciálisan jelentős MIC-növekedés nélkül.
• Perzisztencia: egy szubpopuláció átmenetileg hatékonyabban éli túl az antimikrobiális hatást, mint a többség.

Egy eredeti S. aureus vizsgálat, amely számos antibiotikumot, köztük vankomicint vizsgált, kétfázisú ölési mintákat figyelt meg stacioner fázisú planktonpopulációkban és biofilmekben, összhangban a perzisztáló populációk részvételével.